Visszatérő vendégeink
Ahogyan időről – időre elrepülnek, majd visszatérnek a költözőmadarak, úgy vesszük elő mi is őket témaként és dörzsölünk tusrudat a suzurin, hogy madarat rizspapírra fessünk. Akár vonalban, akár foltban gondolkodva használjuk az ecsetet, a tus anyagszerűségénél és a művészet absztrakciójánál fogva az ecsetnyomok leképzéssé válnak és a leíró jellege nem érvényesül sem a vonalnak, sem a foltnak. Egy színnel egy ecsettel, a monokróm festészet koncentrált és egyben esszenciális tulajdonságai teremtenek a honshira madarakat. A honshikon megjelenő madarak tradíció közeliek lesznek mindig is, hiszen ábrázolásuknak sajátos kultúrtörténete van. Ahogyan az lenni szokott, az eredet szinte mindig kevesebb figyelmet kap, mint ahogyan a futai – k is kevesebb érdeklődést váltanak ki, mint a kakejiku – k vagy kakemono – k.
A ’futai’-k eredete
A japán hagyomány szerint a kültéren használt, épületek előtt, házakra kiakasztott tekercsképek felső, vékony peremén előszeretettel foglaltak helyet a madarak. Mint az üldögélő madarak általában, ezek is hajlamosnak mutatkoztak a rongálásra, ezt megakadályozandó illesztették a tekercsképre a ’futai’-kat, két szalagot, melyek egészen a képmezőig lelógnak és a szélben lengedezve elijesztik a megpihenni vágyó madarakat. (Természetesen idővel olyan képeknél is megjelentek, melyeket nem veszélyeztettek a madarak- és manapság ezekből van több.. ) , sőt mint oly sok, eredendően funkcionális dolog, később inkább az esztétikum miatt lettek alkalmazva, gyakran nem is különálló szalagként, hanem jellé stilizálódva a képre applikált textil- vagy selyemcsíkként vannak jelen.)
Miért pont madár?
Akár önálló festmény, akár kakejikuba foglalt kép a sumi-e, rögtön felmerül a –tulajdonképpen érthető és természetes „első reakció” – kérdés: mit ábrázol? Ez persze csak egy szelete annak, mi mindent érdemes figyelembe venni, ha nem önmagáért szeretne valaki tekercsképet kiakasztani, hanem kompozíció részeként szeretné használni, akár bonsai, akár suiseki vagy kusamono, ikebana mellé. Arra, hogy mit ábrázol egy tekercskép, nem mindig könnyű válaszolni, különösen, ha nem képi az ábrázolás, nem tájképet, vízesést, állatokat vagy növényeket stb. ábrázol. Sok esetben nem is fontos a választ keresni, hiszen akár kalligráfiáról, akár kalligrafikus jellegű nonfiguratív jelről, egy tussal írt gesztusról vagy egy absztrahált formáról van szó, a hangsúly elsősorban a látványon van, amit a kép közvetít a néző felé, nem feltétlen az adott kalligráfia vélt vagy valós jelentéséről. Az elsődleges szempontokon (első benyomás, szín, hangulat, egyáltalán: esztétikum) túl természetesen más oka is lehet annak, hogy valaki úgy érezheti, egy madarat ábrázoló sumi-e festmény emeli ki legjobban, hangsúlyozza legkifejezőbben a kompozíciót, melyhez tekercsképet használ.
A fák és a madarak kapcsolata annyira kézenfekvő, sőt banális gondolat, hogy magyarázni igazán nem kell. Ugyanakkor elcsépelhetetlen, a témaválasztásban tévedni itt nem lehet, legfeljebb, ha egzotikusabb (mondhatjuk: tájidegen) madarak szerepelnek a honshi-n. Fontosabb viszont, hogy így egyfajta, jó értelemben vett- neutrális hatás is jelen van, a tekercskép kiemelő, hangsúlyozó szerepe egyaránt érvényesül bonsai, suiseki stb. mellett is, illetve –most csak a témaválasztás szempontjából- több fajta növényhez, sőt: több évszakhoz is illeszthető. Igen, többek között az is a madarak mellett szól, hogy sumi-e formában, vagyis papíron ecsettel és tussal, végtelenül egyszerűen, kevés festészeti eszközzel kifejezve, de ami a legszebb: keresetlenül tudnak különféle hangulatokat közvetíteni, évszakokat stb. megjeleníteni.
Végül, ami szintén lehet szempont a tekercskép – téma kiválasztásában : a madarak szempontjából „egy nyelvet beszél mindenki”, éljen bármelyik kultúrában – itt természetesen nem a madarak különböző kultúrkörökben betöltött szimbolikájára gondolunk, hanem arra, hogy a madarakat világ minden táján ismerik, ( mint Hokusai kalászra röppenő verebét…). Például: az ornitológiában kevésbé járatosak is felismerik a csuszkát, ezt az Európa – szerte elterjedt madarat, különösen jellegzetes testtartásáról, ahogyan fel- le kapaszkodik a fa kérgén; baglyokról, darvakról, kacsákról és más, hasonlóan ismert társaikról nem is szólva.
Az utolsó szempont, ami miatt újra és újra ecsetvégre kívánkoznak, meglehetősen szubjektív. A madarak formai tökéletessége előbb-utóbb elragadja az alkotót és kitérőkre viszi, képzőművészeti, formai kísérletek alanyává téve a csőröket, lábakat, áramvonalas testeket. Vannak témák, melyeket nem lehet eléggé kiaknázni, mert különös módon állandó inspirációt jelentenek számunkra. Lehet, hogy ez a megunhatatlan tökéletesség és kifinomultság teszi őket személyes kedvenceinké…
